|
BWV 121
Karácsony második napjára |
| |
Christum wir sollen loben schon |
Krisztust dícsérjük |
|
1. Kórus |
Christum wir sollen loben schon,
Der reinen Magd Marien Sohn,
So weit die liebe Sonne leucht
Und an aller Welt Ende reicht.
|
Krisztust dicsérjük,
a tiszta szűz, Mária Fiát,
ameddig csak a drága nap sugara fénylik,
s elhatol a föld végső határáig.
|
|
2. Ária
(tenor) |
O du von Gott erhöhte Kreatur,
Begreife nicht, nein, nein, bewundre nur:
Gott will durch Fleisch des Fleisches Heil erwerben.
Wie groß ist doch der Schöpfer aller Dinge,
Und wie bist du verachtet und geringe,
Um dich dadurch zu retten vom Verderben.
|
Ó, te Isten által fölmagasztalt teremtmény!
Fölfogni meg se próbáld, csodáld csupán:
Hús-vér ember által szerzi meg a hús-vér ember üdvösségét.
Milyen hatalmas a Teremtő minden dolga,
s mily csekély és jelentéktelen vagy te,
hogy általa megmenekülj a kárhozattól.
|
|
3. Recitativo
(alt) |
Der Gnade unermesslich's Wesen
Hat sich den Himmel nicht
Zur Wohnstatt auserlesen,
Weil keine Grenze sie umschließt.
Was Wunder, dass allhie Verstand und Witz gebricht,
Ein solch Geheimnis zu ergründen,
Wenn sie sich in ein keusches Herze gießt.
Gott wählet sich den reinen Leib zu einem Tempel seiner Ehren,
Um zu den Menschen sich mit wundervoller Art zu kehren.
|
A felmérhetetlen kegyelem
nem a mennyet
választotta lakhelyül,
hiszen nem lehet korlátok közé szorítani.
Milyen csoda, hogy minden értelem és okosság megtorpan,
ha e titok mélyére próbál hatolni,
amint a kegyelem egy tiszta szívbe árad.
Isten egy szeplőtelen testet választ dicsősége templomául,
hogy ilyen csodálatos módon forduljon oda az emberhez.
|
|
4. Ária
(basszus) |
Johannis freudenvolles Springen
Erkannte dich, mein Jesu, schon.
Nun da ein Glaubensarm dich hält,
So will mein Herze von der Welt
Zu deiner Krippe brünstig dringen.
|
János repeső ujjongása
felismert téged, Jézusom.
Amint hitem karjával átölellek
e világot elhagyva, szívem
buzgón igyekszik jászlad felé.
|
|
5. Recitativo
(szoprán) |
Doch wie erblickt es dich in deiner Krippe?
Es seufzt mein Herz: mit bebender und fast geschlossner Lippe
Bringt es sein dankend Opfer dar.
Gott, der so unermesslich war,
Nimmt Knechtsgestalt und Armut an.
Und weil er dieses uns zugutgetan,
So lasset mit der Engel Chören
Ein jauchzend Lob- und Danklied hören!
|
Hogyan is pillantalak meg a jászolban?
Szívem fölsóhajt: remegő,
szinte zárt ajakkal
hozom eléd hálaáldozatomat.
A mérhetetlenül nagy Isten
szolgai formát vesz föl és szegénnyé lesz.
S mivel mindezzel a mi javunkat akarta,
Az angyali karokkal együtt
Ujjongva énekeljünk neki dicsőítő hálaéneket!
|
|
6. Korál |
Lob, Ehr und Dank sei dir gesagt,
Christ, geborn von der reinen Magd,
Samt Vater und dem Heilgen Geist
Von nun an bis in Ewigkeit.
|
Dicsőség, magasztalás és hála neked,
Krisztusunk, aki tiszta szűztől születtél,
s veled együtt az Atyának és a Szentléleknek,
mostantól fogva mindörökké.
|
| |
|
|
| |
|
Tóth Eszter fordítása |
|
Source: Lutherania
Contributed by István Zádor (May 2015) |
